Két kedves barátnőm ihlette ezt a cikkemet. Sétálgattunk egy fantasztikus parkban és fejtegettünk az élet nagy dolgait. Ki hogy van, kivel mi lesz, mit hogy képzel el a jövőjében, mit hogyan szeretne hogy legyen, mit hogyan akar megvalósítani.

Amit észrevettem mostanában, hogy bizonyos időszakokban egy adott időn belül többször is hallok, látok, vagy vagyok részese olyan szituációknak, amikor ugyanazt az egy bölcseletet tudom tanácsolni az embereknek, vagy saját magamnak. Ez elmúlt hetekben is így volt ez és a két barátnőmmel való beszélgetés alatt esett le a dolog az éppen aktuális bölcselettel kapcsolatban.

Akkor kell átmenni a hídon, ha odaértünk.

Miért akarunk olyan sok mindent előre megtervezni, előre tudni? Miért nem vagyunk sokszor képesek arra, hogy csak úgy hagyjuk a dolgokat megtörténni és akkor reagáljuk le azokat, amikor időszerű? Miért kell az a fals érzet az életünkbe, hogy csak akkor jó valami, ha előre tudjuk, hogy hogyan alakul és ha az úgy alakul, ahogyan mi szeretnénk? Miért nem bízunk abban, hogy például az univerzum úgyis tudja, hogy hogyan a legjobb nekünk? Miért nem hisszük el és öleljük magunkhoz a gondolatot, hogy a nem várt, vagy esetleg negatív dolgok is okkal történnek velünk?

Ezeken gondolkodva a következő 4 dologra jutottam:

1. El akarjuk kerülni a múltunkban megtapasztalt fájdalmakat, sérüléseket.

Csakhogy ezeket nem elkerülni kell és nem elkerülő technikákat kidolgozni rájuk, hanem feldolgozni, megérteni, tanulni belőle és elengedni. És akkor bizony újra már nem jön szembe velünk a mumus.

2. Kezünkben akarjuk tartani az irányítást.

Mivel hibásan azt gondoljuk, hogy csak akkor jó valami, ha mi csináljuk. Mert az gondoljuk, hogy csak mi, és kizárólag mi tudjuk azt megcsinálni tökéletesen, mi tudjuk csak, hogy hogyan kell. Azért ha belegondolunk, hogy hány milliárdan élnek a Föld nevű bolygón, akkor ez elég hülyén hangzik, hogy nincs senki más, aki meg tudná csinálni azt, amit mi. Vagy hogy nekünk csak úgy lehet jó, ahogyan mi azt gondoljuk. Dehogyis! Ha visszagondolunk az életünkre, bizony már sokszor bebizonyosodott, hogy bár mi X dolgot akartunk, az Y jött össze – és milyen jó is volt így! Sőt, sokkal jobb! No, tehát a lényeg, hogy nem feltétlenül tudjuk. Még mi sem. Engedjük ki tehát a kezünkből a kontrollt és bízzunk abban, hogy minden úgy lesz, ahogyan az a legjobb számunkra.

3. Nem bízunk magunkban.

Nem bízunk abban, hogy egy váratlan helyzet esetén meg tudjuk állni a helyünket. Nem hisszük el, hogy rendelkezünk annyi lélekjelenléttel, talpraesettséggel, megoldókészséggel, hogy nagy extra energiabefektetés nélkül, sitty-sutty meg tudjuk oldani a felmerült helyzetet. Pedig de. Lehet, hogy elsőre nehezebb lesz, de másodikra már könnyebb. Harmadikra még inkább. És így tovább. Hidd el, hogy meg tudod tenni. Hidd el, hogy bízhatsz magadban. És ha elhitted, akkor tedd is meg. Bízz magadban!

4. Nem engedjük meg a környezetünknek, hogy segítsenek nekünk.

Némileg összefügg a kontroll gondolatsorral, viszont picit azért máshonnan közelítem meg a dolgot. Ha egész életedben magadnak oldottad meg az életedet és ettől közben azért jól még szenvedsz is, azt tanácsolom, kérdezd meg magadtól: Hagyod egyáltalán, hogy segítsenek neked? Vagy csak követeled, kiköveteled másoktól, esetleg panaszkodsz miatta, hogy nem történik meg? Te döntsd el, magadban, hogy megengeded. Ha pedig megengeded, áramlani fog hozzád a segítség. Mert ez így működik. A követelőzés, veszekedés, kikényszerítés soha nem jó módszer. Ha ezt kell tenned, nézz önmagadba. Te nem hagysz nyitott utat annak, amit szeretnél. Nézz magadba és ott oldd fel, ami blokkol.

S ha ezeket a fenti problémaköröket már kezelésbe vetted, nem lesz arra szükséged, hogy mindent előre megtervezz, mindent előre tudj. Élvezni fogod a rugalmasságot, spontaneitást, szabad létet, új lehetőségeket. 

És majd csak akkor fogsz akarni átmenni azon a bizonyos hídon, amikor annak eljön az ideje. Ha odaértél.