Teljes őrület, ami a szomszédban történik. Civil emberek esnek a háború áldozatául, nők, gyerekek és idősek milliói indultak el kifelé Ukrajnából. Közülük sokan Magyarországra érkeznek. Bevallom, engem személy szerint rémület fogott el, amikor elért hozzám a háború híre. Aztán a híreket olvasva láttam, hogy milyen hamar akcióba lendültek a segélyszervezetek, civilek és segítők. Sokáig csak az interneten követtem a munkájukat. Olvastam, ahogy napról-napra fejlődik a segítés menete, egyre szervezettebbek, egyre hatékonyabbak – és hogy egyre nagyobb és nagyobb szükség van rájuk.

Folyamatosan pörgött a fejemben, hogy nekem is be kellene állnom segíteni. De hogy őszinte legyek, féltem. Bár coachként számos ember borzasztóan nehéz élethelyzetével találkozom nap mint nap, ebben a helyzetben mégis megtorpantam. Attól tartottam, hogy ha kimennék segíteni, akkor a lelkem nem bírná el látni azt a sok pici gyereket, megtört embert, akik azt sem feltétlenül tudják, hogy hova menjenek tovább és egyáltalán, hogy mi lesz az életükkel. Aztán megérkezett a fejembe a gondolat, a szívembe pedig az érzés, hogy a segítés energiája mindezen lelki megterheléseket kiegyensúlyozná bennem, menjek el segíteni.

A következőkben az én teljes mértékben személyes megélésemről olvashattok, azokról a dolgokról, amiket eddig én tapasztaltam a Nyugati és Keleti pályaudvarokon segítőként.

A Nyugati pályaudvarra pont aznap estére tudtam kimenni segíteni, amikor már nem oda érkeztek a mentesítő vonatok. Így „csak” a rendszeresen befutó Záhonyi menetrendszerinti vonattal érkeztek az ukrajnai háború elől menekülő emberek. De így is voltak, sokan. Így is nagyon kellett a segítség. Ott és akkor, először is egy kedves ismerősömet követtem árnyékként, aki akkor már a kezdetek óta minden éjszaka kint segített. Tőle megtanultam a főbb információkat (kb. fél óra alatt), aztán már magam is mentem oda az emberekhez és kérdeztem, hogy miben tudok segíteni.

Fontos itt megjegyeznem, hogy nem tudok sem ukránul, sem oroszul. Angolul viszont igen, de a saját személyes tapasztalatom szerint a legtöbben nem nagyon beszélnek angolul. Mindenesetre alap dolgokban így is tudtam segíteni, néhány angol szóval, használtam a Google fordítót, vagy mutogattunk. Amikor ez nagyon nem működött, akkor valahogy mindig megjelent egy-egy ukránul/oroszul beszélő tolmács, aki kisegített. Mert sok ilyen civil is jön és segít. Mindig ott vannak, saját szabadidejükben mennek és tolmácsolnak. De azt biztos, hogy ukránul/oroszul tudó tolmácsból sosem elég. Ahogy láttam, körülbelül végtelen mennyiségű tolmácsnak is lenne mit segítenie bármelyik helyszínen is.

Azok az ukrán menekültek, akikkel én beszéltem, már hosszú napok óta úton voltak, akár 4-5 napja folyamatosan. Amikor megérkeztek Budapestre, már teljesen kimerültek voltak és lelkileg meggyötörtek, teljesen érthető okokból. És legtöbbüknek nem Magyarország a végcél. Innen mennek tovább Lengyelországba, Németországba, Olaszországba vagy bármely más országokba. Sokuknak az egész életüket jelenti az a pár nejlon szatyor, amiben el tudtak hozni magukkal dolgokat otthonról. Mert ahogy egyikőjük mesélte, amikor Kijevet elkezdték bombázni, a bőröndök a boltokban nagyon hamar elfogytak. Akinek pedig nem jutott, az szatyrokba pakolta be az életét… De gondolhatjátok, amikor az anyukák, akár egészen pici gyerekekkel a karjukon nekiindulnak a nagyvilágnak, hogy mentsék az életüket, mennyi mindent tudnak magukkal vinni… Körülbelül semmit… Hát így érkeznek ők ide. Vannak, akik bármi pénz nélkül.

A Rossz mellett mindig megjelenik a Jó is.

Ez alatt pedig azt értem, hogy fantasztikus dolog látni azt, hogy önkéntes alapon szerveződő csoportok nyújtanak támogatást a menekülteknek. Az első alkalommal amikor kint voltam a Nyugatiban, számos segélyszervezet és civilként szerveződő segítő csoport is fogadta az érkezőket. Ők adnak nekik ennivalót, innivalót, tisztálkodószereket, pelenkát és játékokat a gyerekeknek, babakocsit az anyukáknak, állateledelt és hordozókat a háziállatoknak stb. Ezeket az adományokat pedig magánemberek viszik oda. Olyanok, mint te vagy én. Van, aki naponta sok-sok szendvicset készít otthon, van, aki a már nem használt babakocsiját adja oda, van, aki polcokat adományoz, hogy tárolni tudják ezeket az adományokat az egyes sátrakban. És még nagyon sok minden mást, felsorolni is nehéz. Magánemberek ajánlanak fel szállást a saját lakásukban, akár rövid, akár hosszabb távra is, magánemberek jelentkeznek minden nap egész nap, hogy elszállítsák a szállásra az ukrán menekülteket a saját kocsijukkal. E mellett a MÁV ingyen szállítja a menekülteket, a BKK ingyenes buszokat állított be nekik a Nyugati-Keleti közti és reptéri transzferre, illetve van külön melegedő busz és melegedő vonat is, ahova be tudnak ülni megpihenni az érkezők. Egy külön Volán busz pedig a hosszabb távon itt maradókat szállítja szálláshelyre. Folyamatosan vannak kint Rendőrök és a Katasztrófavédelem emberei, akikkel – ahogy egy esetben azt megfigyeltem – a rendszeres segítők már tegeződő viszonyban vannak. Hiszen itt most aki kint van, az mindenki egy célért dolgozik, hogy segítsen.

Ezt látva, azt kell, hogy mondjam, van még remény az emberiség számára. Hiába történik annyi rossz dolog a világban, mégis vannak sokan, akik a segítést választják a mások bántása, vagy a fejük elfordítása helyett.

Mert igen, a szívem megszakad, amikor egy anyuka a három gyerekével, rémülettel teli könnyes szemmel csak annyit mond az este 10-es megérkezésekor, hogy ő csak egy kávét szeretne, megmelegedni és lenyugodni kicsit a gyerekeivel együtt. A lelkem valóban kifacsarodik, amikor látom a nemzetközi jegypénztárnál a 10 év körüli gyereket, aki teljes kimerülésében már csak sírni tud. Legszívesebben én magam is sírnék, amikor a felajánlott játékok közül egy kisfiú elvesz egy fehér plüssmacit és hatalmas szeretettel szorítja magához – mert valószínűleg az összes játékát otthon kellett hagynia. Vagy amikor egy nyolcvanon túli bácsit látok, bottal botorkálva, egy szendviccsel a kezében, amit valaki szeretettel készített az otthonában és vitte ki adománynak.

De egy ilyen helyzetben nincs idő sírni. Menni kell és segíteni ott, ahol tudunk. Azzal adhatjuk a legtöbbet.

Egy másik alkalommal szintén a Nyugatihoz mentem, késő délután. Gondoltam, maradok mondjuk vagy 3 órát, addig is megteszek, amit csak tudok. Amikor megérkeztem, pont nem volt bejövő vonat, így emberek sem nagyon, akiknek segíteni lehetett. Elmentem hát a nemzetközi pénztárhoz, hogy ott mi a helyzet, de a jegykiadó ablakok mindegyikénél volt már ukránul beszélő tolmács, ott az angolommal nem nagyon lettem volna hasznára senkinek. Így inkább a Civil sátornál kérdeztem meg, hogy miben tudok segíteni. No, hát ebből a 3 órás programból végül az lett, hogy 5 órán keresztül pakoltuk, rendszereztük többedmagammal azt a sok-sok adományt, amit a magánemberek hoztak oda. Akkor és ott, ez volt, amiben segíteni tudtam. Részt venni egy viszonylagos rendszer és átláthatóság megteremtésében, hogy ezzel is hatékonyabb legyen a működés. Ja, és amúgy a pakolás még utána is folytatódott, hogy én hazaindultam.

Voltam a napokban a Keletiben is. Itt is csináltam mindent, amit úgy láttam, hogy szükséges. Volt, hogy egy sátorban dolgozó segítőnek vittem kávét, eközben, ahol a kávét kértem, összeszedtem a pulton a szemetet nekik. Volt, hogy a gyereksarokban felügyeltem egy kicsit gyerekekre, amíg az ukránul beszélő segítő elugrott valahova. Volt, hogy egy anyukának derítettük ki a Katasztrófavédelem kollégáinak segítségével, hogy hol van az orvosi ügyelet a Keletiben, mert lázas volt a kisfia. Volt, hogy a csomagmegőrző működésében segítettem embereknek. Aztán két fiatal lánynak segítettünk egy barátommal buszjegyet foglalni Lengyelországba és elmagyaráztuk nekik, hogy hogyan jutnak el innen a Népligeti buszpályaudvarra. Volt, hogy külföldi riportereknek segítettünk angolul fordítani. Én úgy voltam vele, hogy ha nem talál meg engem a munka, akkor megtalálom én őt. Kérdeztem menekülteket, a sátrakon belül dolgozókat, bárkit, akárkit, hogy miben tudok segíteni. Előbb-utóbb mindig akadt valami, amivel valaki hasznára tudtam válni.

.

Hogyan tudsz segíteni, ha szeretnél?

.

Adományokkal

Ez lehet pénz is, azt a segélyszervezetek saját számlájára lehet utalni, náluk érdemes utánanézni.

Ez lehet valamilyen tárgyi adomány. Hogy az egyes helyszíneknek mire van szükségük, azt – most már bevett gyakorlat – minden nap elején a megfelelő Facebook csoportban napi poszt formájában kiírják (a cikk végén összegyűjtve megtalálod a linkeket). Ezen a napi poszton belül írják ki, hogy hol, melyik szervezetnek pontosan mire van aznap szüksége. Naponta változik, de van, hogy akár napközben is, érdemes folyamatosan figyelni. Általában szendvics, 2dl-es gyümölcslé gyerekeknek, mentes víz, instant kávé, tea, tisztálkodószerek, női higiéniás termékek, babakocsik, gyerekhordozók, banán, gyümölcspüré, ilyesmik kellenek. De mindig inkább nézd meg a napi posztot és a frissítését, hogy pontosan mire van szükség! Mert van, hogy olyan dologgal fogsz tudni segíteni, amire nem is gondoltál volna, például egy jó erős polc a tároláshoz, hosszabbító az áramellátáshoz, vagy kinyomtatott színező lapok színes ceruzával a gyerekeknek.

A nyelvtudásoddal

Ha ukránul vagy oroszul tudsz a magyar nyelv mellett, akkor rád van most a legnagyobb szükség. Akár a pályaudvarokon, a reptéren, a szállókon. Ha csak kiugranál valamelyik helyszínre tolmácsolni, az is szuper. Ha éjszaka tudsz telefonon keresztül tolmácsolni, az is szuper. Ha inkább bejelentkeznél időpontra valahova segíteni a nyelvtudásoddal, olyanra is van lehetőség, ahogy láttam főként a szállókban és a hivatalos segélyszervezeteknél, illetve a reptéren.

Azt hallottam, hogy a lengyel nyelvvel is nagyjából el lehet boldogulni, de erről személyes tapasztalatom nincs. Ezt lengyelül/ukránul tudók, ti sokkal jobban tudjátok J

Én mindenesetre ugye az angolommal is „kimerészkedtem” és soha nem unatkoztam.

Az időddel

Ha csak kimennél egy helyszínre és a szabadidődből arra fordítanál, hogy segíts, ahol tudsz, arra is szükség van. Pláne késő este és éjszaka. Ugyanis éjszaka is jönnek vonatok, a segítők pedig ilyenkor kevesebben vannak.

Ami szerintem nagyon fontos – ha nem regisztrált segítő vagy valamelyik szervezetnél, hanem „kiugró” segítő – hogy legyél proaktív. Keresd a feladatot, lásd meg, tedd meg, kérdezd meg, hogy miben segíthetsz. Én láttam olyan segítőket, akik nem nagyon találták a helyüket és csak tébláboltak, de ez így nekik sem jó. Hiszen azért mentek ők is, hogy segítsenek, de valamiért mégsem működött a dolog.

Azt tapasztaltam, hogy ha segítőként odamentem egy másik segítőhöz, sokszor nagyon jó infókat tudtam kapni arról, hogy merrefelé induljak el, hol csinálhatok valami hasznosat. Vagy ha csak simán odamentem emberekhez, hogy miben tudok segíteni. Mert nem biztos, hogy mindenki a segítők után „ugrik”, ellenben, ha megkérdezed, lehet, hogy mégis szüksége lenne valamire. Akár egy ukrán menekültnek, akár mondjuk egy sátorban dolgozó segítői csoportnak.

Hasznos linkek (amiket én ismerek, a teljesség igénye nélkül)

1. Nyugati PU segítők Facebook oldala
2. Napi poszt (Nyugati PU) példa, a napi igények listája
3. Keleti PU segítők Facebook oldala
4. Napi poszt (Keleti PU) példa, a napi igények listája
5. Keleti PU Gyereksarok saját Facebook csoportja (itt is van a napi igények listája)
6. Hasznos infók és linkek a segítőknek összeszedve, alapvetően Keleti PU poszt, de vannak benne Nyugati PU infók is: Illetve a Nyugati PU csoportban a Files menüpont alatt találtok még rengeteg sok információt, ami a segítőknek hasznos a munkájukban.
7. Migration Aid Madridi úti menekültszállás Facebook csoportja
8. Reptéri segítők facebook csoportja

Ha tehetitek, segítsetek valamelyik helyszínen/helyszínnel együttműködve! Bármilyen kicsinek is érzed esetleg a saját segítségedet, hidd el, hogy nagyon sokat számít azoknak az embereknek, akik kapják tőled!

.

Erősítsük együtt a Jót a világban!