Category: Egyéb
-
A valódi életmódváltás dimenziói
Amikor megemlítésre kerül az életmódváltás kifejezés, sokan rögtön a testmozgásra, az étkezésre és az ezekkel járó megvonásokra, szenvedésekre gondolnak. Nagyon divatos manapság már ez a kifejezés, de a teljes kép ennél azért sokkal árnyaltabb. Hiszen ez a testmozgás-étkezés első gondolat csupán az életmódváltás egyetlen dimenziójának néhány elemét képezi. Gondoljunk csak bele: az ember maga sem…
-
Újrakapcsolódás a külvilághoz – a tél és a Covid után – 2. rész
Cikkem első részében arról volt szó, hogy milyen újra kilépni a napsütötte, pörgős, kapcsolódós tavaszba és nyárba. A sötétből a világosba, a télből a nyárba való közeledéssel szintén érezhetjük magunkat lehangolva. Hiszen megint nagy váltás következik. Ám mi van akkor, ha pluszban még nem várt akadályok jelentkeznek? A kapcsolódás hiánya Az is egy jele lehet a bezártságba…
-
A Rossz mellett mindig megjelenik a Jó is – a személyes megélésem segítőként az ukrajnai menekülthullámban
Teljes őrület, ami a szomszédban történik. Civil emberek esnek a háború áldozatául, nők, gyerekek és idősek milliói indultak el kifelé Ukrajnából. Közülük sokan Magyarországra érkeznek. Bevallom, engem személy szerint rémület fogott el, amikor elért hozzám a háború híre. Aztán a híreket olvasva láttam, hogy milyen hamar akcióba lendültek a segélyszervezetek, civilek és segítők. Sokáig csak…
-
A nőknek mindig csak a rosszfiúk kellenek… – 2. rész
A cikk első részében arról olvashattatok, hogy milyen egy jó értelemben vett Jófiú és miről lehet felismerni azokat a férfiakat, akik csak annak tűnnek, de valójában nem azok. Írtam arról is, hogy az én olvasatomban milyen jellemzőkkel bír egy Rosszfiú és mi a legfőbb működésmódja. Most arról lesz szó, hogy milyen nők választják párjuknak a Rosszfiúkat, illetve…
-
Toxic parents – Their typical sentences and the damange they cause
First and foremost, very important: no one brings their children into this world with the intent of being bad parents to them. However, there are unfortunately parents, who become toxic to their children. And they don’t even notice it. They just keep going on with this very unhealthy behavior towards their children and wonder, what…
-
„Ha szeretnél, akkor tudnád, hogy…„ – A tipikus női mondat
Uraim, találkoztatok már ezzel a mondattal, mondta már ezt nektek valaha a párotok? Biztos vagyok benne, hogy sokatok számára nem ismeretlen a dolog. És mit tudtál kezdeni ezzel a mondattal? Hogyan reagáltál? Mit mondtál vagy tettél? Mit gondoltál? Azt gondoltad, hogy ha szereted, akkor valóban tudnod kellene, hogy … például egy narancslevet szeretne, vagy inkább…
-
Coaching around the world – HCT has arrived to the USA
In the past years I have been lucky enough to work with people from all over the world. In the pre-Covid times I have delivered soft skills trainings in various countries of Europe, I could travel to Singapore and Myanmar to do the same with Asian audiences. I had the chance to be part of…
-
Top(?) tips for picking up ladies – through the eyes of a woman and coach
The other day I saw a Spanish movie that taught adult men techniques about picking up women. This topic itself is not new, there have been various American films about it too. However, while watching this movie, I remembered that it’s not just the movie screen where you can come across something like this. There…
-
One-night-stand with the Tinder
Many people are looking for their partner, but they have difficulties finding them. In the today’s modern world there are many online opportunities for finding your partner. One of the most (in)famous of all is of course Tinder. I decided to do a little investigation work. I registered and looked around, what is the situation…
-
5 things you can learn about yourself through your dog
Our dogs – as any other family members – can teach us many things. Through them we can get to know ourselves more deeply, as many challenges situations can occur. Those who already had a dog know exactly how important the new family member can become. They can bring a lot of joy and happiness…
-
“Bármit csinálok, nem tudom a páromat boldoggá tenni…”
Kemény mondat. Nehéz szituáció. Te pedig benne vagy, nap mint nap. Mindent megteszel, hogy mosolyt láss az arcán és érezd, hogy elégedett. Extra energiákat fektetsz abba, hogy azt csináld, amit Ő elvár, úgy viselkedj, ahogy az neki tetszik, olyan dolgokkal vedd körül Őt vagy lepd meg, amit szeret. Lényed teljes fókuszával azt pásztázod, hogy Neki…
-
The relationship patterns of the movie ‘365 days’
As I realised, the movie called ‘365 days’ made a huge turbulence within the audience. I read reviews, saw that it got a rating of 3.3 out of 10 – I decided to watch this movie, if it has been so divisive. Then I got to understand everything. The storyline: an Italian mafia lead (Massimo)…
-
A 365 nap című film párkapcsolati elemzése
Ahogy észrevettem, nagy port kavart egy film a nézők körében, ami a 365 nap címet viseli. Olvastam véleményeket, láttam ahogy 10-ből 3,3-as értékelést ért el – úgy döntöttem, hogy ha ennyire megosztó értékelést kapott ez a film, meg kell néznem. Aztán megértettem mindent. A történet röviden: olasz maffiavezér (Massimo) elrabolja a kiszemelt nőt (Laurát), akire…
-
My personal story – Interview with Dóri in the Womagic Magazine
As a little girl, while playing with my Barbie dolls, I was not dreaming about becoming a coach when I grow up. For many years I was working in a completely different area, when one day it became absolutely clear for me that I needed to change. To coaching and training. But the universe didn’t…
-
Holistic Coaching Therapy – Padla Dóri módszere
Sokan szokták kérdezni tőlem, hogy pontosan milyen módszerekkel dolgozom, amikor valaki ellátogat hozzám. Ilyenkor elkezdek mesélni azokról az eszközökről, melyek szerepelnek a listámban, amelyekkel segíteni tudok a hozzám érkezőknek. Eddig azonban nem volt egy egységes neve annak az egésznek, amit csinálok. Már csak azért sem, mert ezidáig egyáltalán nem is volt ez elnevezve. Ez egy…
-
Holistic Coaching Therapy – the method by Dóri Padla
Many people ask from me what methods I am exactly working with when having a session with someone. Then I start to talk about some of the options I have in my “bucket” in order to help people with their issues in their life. But so far I didn’t have any specific unique name for…
-
Emotional energy self-service
Some time ago, while having a chat with one of my friends, I encountered with this expression: emotional energy self-service. What does it mean for me exactly? I will tell you. For me it means those people, who give, give, give and in return…. Well, they don’t really get anything in return. They give love,…
-
Az érzelmi energia önkiszolgáló
Még korábban, egy barátnőmmel beszélgetve jött szembe velem ez a kifejezés: érzelmi energia önkiszolgáló. Hogy mit is jelent ez nekem pontosan? Elmesélem. Számomra ez azokat az embereket jelenti, akik adnak, adnak, adnak és cserébe…. Nos, cserébe nem sok mindent kapnak. Adnak szeretetet, odafigyelést, segítséget, energiát akár a sajátjukból is (sőt, igazából főként abból). Viszont ők…
-
Saturn rules, time of the retreat
Retreat. It is not advisable to do anything else, even though we would like to. Saturn rules. Whether we like it or not, it doesn’t care at all. Me watching my first-ever online live concert, the 1ső Pesti Rackák in the closed Szimpla Kert bar without live audience, I was thinking about how can we…
-
Leuralt minket a Szaturnusz, visszavonulásra fel!
Visszavonulás. Most ha akarjuk sem ildomos mást tenni. Uralkodik a Szaturnusz. Hogy nekünk tetszik-e vagy sem, az Őt tökéletesen hidegen hagyja. Én ahogy éppen most nézem életem első élő online koncertjét, az 1ső Pesti Rackákat a bezárt Szimpla Kertben elő közönség nélkül, elgondolkodtam azon, hogy mire is lehet majd felhasználni az előttünk álló otthon töltendő időszakot.…
-
On the ocean of emotions
Somehow it never seems to go out of fashion. Too much or too little. Either you cannot control what bursts out; or nothing comes out, no matter how much you try. Balance. One of my favourite words. Also, one that makes life so difficult many times. When the ocean of your emotions is raging, it…
-
Az érzelmek óceánján
Valahogy ez soha nem megy ki a divatból. Túl sok, vagy túl kevés. Lehet, hogy nem tudod kordában tartani; lehet, hogy nem tudod megélni, bármennyire is próbálkozol. Egyensúly. Kedvenc szavaim egyike. Továbbá, az a gondolat, ami olyan sokszor meg tudja nehezíteni az életet. Amikor az érzelmeid óceánja tombol, hajókat süllyeszt el. Ugyanilyen könnyen süllyeszt el…
-
Ahogyan mások látnak engem – Lili barátnőm írása rólam
Egy különleges ötlettel állt elő Lili a minap. Szeretne írni egy cikket a blogomra arról, hogy hogyan ismerkedtünk meg mi ketten és hogyan lát ő engem a sok év barátságunk távlatában. Ilyen még nem volt, gondoltam, igazán izgalmasan hangzott a dolog. Érdekes dolog azt írásban látni, hogy mások mit látnak belőlem, mit érzékelnek abból a…
-
A nyelvi coachingról – beszélgetés Kovács Gabriellával (ACC) (2.rész)
A legutóbbi nyelvi coaching-al kapcsolatos bejegyzésem folytatásaként a következőkben arról beszélgettünk Kovács Gabival hogy milyen ennek az új technikának a megítélése kis országunkban és külföldön, milyen konkrét elakadásokat hogyan lehet segíteni a folyamatban és milyen jövőbeli tervei vannak a népszerűsítésre. -Úgy gondolom, hogy Magyarországon a nyelvi coaching még meglehetősen gyerekcipőben jár. Te hogy látod, mi…
-
Box, önismeret, coaching – hol a közös pont…?
Azt már a Kerekes Dani személyi edzővel készült bejegyzésemben is említettem, hogy nagyon fontos dolognak tartom a testi és lelki fittség együttesét. Néhány hete egy ügyfelemmel az egyik alkalom alatt szóba került többek között a boxolás is. Régebben jártam csoportos zsákos edzésekre unokatestvéremhez, Miló Vikihez és nagyon élveztem őket. Akkoriban nemcsak a testmozgást jelentette ez nekem,…
-
Mindfuln…ööö…Winefulness!
Tudatosság (a.k.a. mindfulness). Oly sok területen alkalmazhatjuk. Miért pont a borozással, fröccsözéssel kapcsolatban ne lehetne? 😀 Jön a jó idő, jönnek a könnyed borok, jéghideg, bubis fröccsök és mi továbbra is próbálkozunk t-u-d-a-t-o-s-a-k maradni. Lássuk csak, hogy a mindfulness gyakorlatait hogyan próbálhatjuk meg átültetni a borok világába! A teljesség igénye nélkül válogattam össze nektek mára öt jellemző…
-
Meditáció – ahogyan én csinálom
Meditációval életemben először – ha jól emlékszem – spiri tanfolyamon találkoztam. Vezetett meditáció volt. Le kellett ülni, lótuszülésbe (haha, persze, örültem h a töröküléstől nem szakad le a lábam, nemhogy lótusz), nagyon átszellemülni a másik 10 ember között (ööö, jah), kizárni a külvilágot (aztmeghogy?), lenyugodni (napersze), befelé figyelni (a tüdőmre? vagy a májamra? vagy mire?) és…
-
Are you success-oriented or a failure-avoider?
Everyone’s life is full of challenges, difficulties, things to resolve, new situations in which we need to step up. you can hear many times, that “Come on, only your attitude matters…!”. In my opinion it is true, however what happens if not only the attitude is the obstacle for someone to take these challenges easily?…
-
The Three Graces: self-evaluation, self-esteem, self-confidence
The topic of self-evaluation, self-esteem, self-confidence is evergreen. But really. Who can have all the three of them at the maximum of the healthy level? If you know anyone like this, please give me their contact, as I would love to have a good chat with them. Or maybe various good chats, actually 🙂 I…
-
Zárd le a régit, tervezd meg az újat
Az év vége felé közeledve különösebb erőfeszítés nélkül is egyre-másra végigpörgetjük az elmúlt évünket. Jó ötlet az, hogy ezt akár egy kicsit tudatosabban, némi időt konkrétan erre szánva gondoljuk végig, hogy hogyan telt el ez az elmúlt 12 hónap. Biztos vagyok benne, hogy mindenki életében voltak olyan sarkalatos pontok, amelyeket ha rendszerbe szed, akkor sokkal…
-
Hey, happiness? Where are you? I am looking for you!
The other day I attended a great presentation day, where the topic – amongst many others – was the search for happiness. I find this topic very interesting, as the happiness or the lack of the same can determine our life at its basis. Before I start with my own thoughts about it, let me…
-
Tips for managing the Extreme Narcissistic people
Since my last article was posted on my page, I have been speaking about this topic with several friends of mine. It helped many of them to understand their own selves, the people around them, maybe even their partner. However, they also asked that in case they are facing an Extreme Narcissistic person, how can…